Friday, December 18, 2009

Sonny Boy Williamson


Született: 1899 december 5, Glendora, Mississippi állam, USA
Meghalt: 1965 május 25, USA

Sonny Boy Williamson az igazi blues legenda. Pályája elején olyan nevekkel játszott együtt mint Robert Johnson, és 1965-ös halála előtt Eric Clapton, Jimmy Page és Robbie Robertson is zenésztársa volt. Ezalatt rengeteg whiskey-t ivott, csavargott az országban, 15 éven át sikeres TV show-ja volt, Európában nagy sikerrel turnézott, és egyszerűen a legjobb dalokat játszotta, amit valaha is bakelit lemezre véstek.

Ördögi elöadásmód jellemzi, néha élet-unt, miközben a harmonica játékban szigorú rövid hangok és erős, szenvedélyes ütemek váltják egymást. A dalszövegek tele voltak maró gúnnyal, és nagyrészt saját életéből merített témát. Bár a müvésznevet egy másik ismert harmonikástól vette át, a játéka senkivel nem téveszthetö össze.Egy bús, keserű és gyanakvó ember, akit rengeteg félreérthető információ legn körül.



A születési éve (1897 vagy 1909) és a valódi neve (Aleck vagy Alex vagy Willie “Rice” – ami akár becenév is lehet – Miller vagy Ford) se teljesen tisztázott. Mississippi-ben sokminden tisztázatlan volt azokban az időkben. Az viszont ismert, hogy az 1930-as évek közepén a Delta vidékén Little Boy Blue néven lépett fel. Olyan blues legendákkal játszott felváltva mint Robert Johnson, Robert Nighthawk, Robert Jr Lockwood és Elore James. A 40-es évek elejére az első élő blues radio, a KFFA King Biscuit Time sztárja lett, és az első országos blues adást vezette.
A blues történetének legnagyobb átverése is hozzá köthető. Fő szponzora egy nagy élelmiszer kereskedő cég úgy érezte, hogy többet tudna eladni, ha a terméken Miller képe alá John Lee “Sonny Boy” Williamson. Mai szemmel ez már egy képtelen ötletnek tűnik. Lényegében az eredeti Sonny Boy egy sok lemezzel rendelkező előadó volt, és Miller játéka teljesen eltért tőle.

De Williamson nem akart a deli részen turnézni, így az ötlet működhetett. Aztán mikor Williamson meghalt Chicago-ban, ő lett az “igazi” Sonny Boy Williamson. A haverjai továbbra is Rice Miller-nak hívták, de a nyilvánosság számára már ő lett Sonny Boy Williamson.
A show sikerén felbuzdulva a szponzor cég forgalomba hozota a Sonny Boy kukorica pelyhet, amin egy Sonny-hoz hasonló figura látható. Az ilyen sikerek ellenére Sonny nem volt túl buzgó, hogy lemezt készítsen. Lillian McMurray a Trumpet Records kiadó tulajdonosa a szó szoros értelmében berángatta egy stúdióba Belzoni közelében és felvételt készített vele. Az így készült felvételeken 1951 és 1954 között Sonny Boy hallhatóan csúcs formában volt. Itt készült az “Eyesight to the blind” (latest a vaknak) album.

A blues történet egy másik nevezetes pontja az, amikor Sonny Boy vendégként meghívta Elmore James-t stúdióba a King Biscuit Time formációval. Williamson harmonikázott, a dobos tartotta a ritmust, és közben egy kazettára kalóz felvételen Elmore rögzítette a “Dust my boom”-ot, ami későbbi hangzása alapjául szolgált.

Ezidőben vált el Sonny az első feleségétől (aki egyébként Howlin’ Wolf harmonicas testvére volt), és elvette Mattie Gordont. A zenén kívül ez bizonyult élete leg tovább tartó kapcsolatának. Felhagyott a csavargással és végetért a gyökerek nélküli élet.

1955-ben többször kiadót váltott és végül Leonard Chess –hez került Chicago-ban. Az első Chess albumot 1955 augusztus 12-én jelentették meg. A “Don’t start me to talking” egyből az R&B listák élére került. A második albumon újra együtt szerepelt a régi cimborával Robert Jr Lockwood-dal. Lockwood és Robert Johnson kombinációja olyan ritmus és akkord játékot adott, amin Sonny száraz énekhangja és harmonica játéka frisebb hangzást eredményezett mint valaha. Azonban újra előfordúlt, hogy időnként hónapokra lelépett. Ha Chicago túl unalmasnak tűnt akkor visszament Arkansas-ba a King Biscuit radio show-hoz.

1963-ban ment először Európába az Amerikai Folk Blues Fesztivál keretében. A folk zenének nagy keletje volt európában és rengeteg előadó jött játszani a befogadó európai közönségnek. Sonny Boy bevetette mindentrükkjét és általában ő volt a show sztárja. Szerette európát és amikor a turné véget ért ő ott maradt angliában.

Klubokban játszott a Yardbird-zel és Eric Burdon zenekarával. A blues turné alatt méltóságteljes, nyugodt volt. A klubbokban viszont, ahol fehér fiatalokkal játszott, gyakran több mint 10 kísérő zenésszel, kihasználta a tapasztalatát és megőrítette a fiatal közönséget. A “Help me” kirobbanó siker lett egész európában. Az elismerésen felbuzdulva már azt fontolgatta, hogy végleg letelepszik európában. De végül mégis visszament az Államokba a Chess kaidóhoz.

Viszont 1964-ban újra visszatért európába mint egy honfoglaló hős. Elkészítette a gitáros Jimmy Page-gel az “I’m trying to make London my home” (megpróbálom Londont az otthonommá tenni) című lemezt.

1965-ben újra hazatért a Mississippi vidékére. Játszott a King Biscuit-tel és az utazásairól mesélt. Itt akarta leélni élete utolsó éveit. A régi barátok mint Houston Stackhouse és Peck Curtis kísérték el olyan helyekre ahol gyerekkorában járt, vagy néha csak a folyóparton ült és horgászott egyész délután.Amikor régi zenésztársa Ronnie Hawkins a környéken járt összehoztak egy közös fellépést. Sonny Boy a fellépés közben végig egy kávés kannába köpködött. Koncert végén Robbie Robertson észrevette, hogy a kanna véres nyállal van tele. 1965 május 25.-én várták, hogy Sonny megjelenjen a rádió show-ban. De ezen már nem jelent meg, mert egy hirtelen szívroham magával ragadta. A Whitfield temetőben nyugszik, Tutwiler városban. A temetésén tömegek búcsúztatták.